A szerencse kezében az új konyhabútor

Ti szoktatok a családdal kártyázni vagy társasozni?

 

Mi a családommal nagyon szeretünk hétvégente különböző játékokat játszani. Amikor még én voltam kissrác, akkor a tesóimmal és a szüleimmel szinte minden hétvégén römiztünk, vagy elővettük a Gazdálkodj okosan-t és órákon át fel sem álltunk a konyhaasztaltól olyankor.

Mivel így nőttem fel, ezért felnőttként is megőriztem magamban a játék szeretetét. Sok olyan barátom volt, akik nem szerették a kártyajátékokat, vagy el sem tudták volna képzelni, hogy egy-egy kocsmázás helyett inkább valamelyikünk nappalijában Monopolyzzunk, de annyiszor nyaggattam őket ezzel, hogy néha-néha beadták a derekukat és végül őket is elkapta a játék-láz.

 

Nyaranta gyakran csináltuk azt, hogy elmentünk a fiúkkal együtt nyaralni és esténként hatalmas póker versyeneket rendeztünk. Annyira persze nem voltunk nagypályások, hogy pénzben játsszunk, azonban tét nélkül sem volt az igazi. Eleinte apró kavicsokat használtunk zsetonok helyett, amiket a vízparton gyűjtöttünk, de általában ahogy telt az éjszaka és fogytak a sörök, a kavics-zsetonokat felváltották különböző kihívások és ígéretek.

Általában a kör vége előtt, akik még játékban voltak, egyesével felajánlásokat tettek, hogy mit hajlandóak megcsinálni, ha netalántán elveszítenék az adott partit. Ennél a játéknál az számított igazán blöffölésnek, hogyha valaki hatalmas sületlenséget mondott be ilyenkor, mivel arra számított, hogy akkor a többiek bedobják és mégsem kell megtennie.

 

De hát milyenek a huszonéves fiúk? Bizony, inkább kockáztattuk a saját ígéreteinket, hátha valamelyik haver blöfföl és akkor végignézhetjük, ahogy hülyét csinál magából. Gondolom mondanom sem kell, hogy az igazán nagy blöffölésekből születtek a legnagyobb sztorik, amiket akár még öregkorunkban is emlegetni fogunk egymás között, azonban a bajtársiasság elve alapján példákat nem fogok most megosztani.

Viszont ha valakinek kedve támadna hasonlót játszani, biztosra mondhatom, hogy remek szórakozás.

 

A húszas éveink azonban elmúltak már és lassan a harmincasoknak is a végére érünk már, a társaság nagy része megházasodott azóta és gyereket nevel, akárcsak én, de néhányan még mindig az egyedülálló férfiak életét élik és gyakrabban buliznak, szóval van aki tájékoztasson minket, apukákat, arról, hogy manapság éppen milyen az éjszakai élet.

 

Hiába taposom már a harmadik X végét és hiába kezdett el a hajam őszülni a halántékomnál, a fejem lágya még mindig nem nőtt be teljesen.

Amikor megismertem a feleségemet, örömmel tapasztaltam, hogy ő is éppen annyira a játékok megszállottja, mint én, ezért a kapcsolatunk első néhány éve abból állt, hogy egymással versenyeztünk és a világ összes létező kártya– és társasjátékában próbáltunk egymás fölé kerekedni.

 

Persze rövidesen kiderült, hogy kinek mik az erősségei és miben a legkönnyebb elverni a másikat, de néhány játékban annyira kiegyenlített a küzdelmünk, hogy sosem tudjuk előre, hogy végül melyikünk nyer majd.

 

Talán majd negyven évesen nem a legszokványosabb ilyeneket csinálni, de a feleségemmel szeretjük az ilyesfajta játékokhoz kötni azt, hogy a későbbiekben miként alakuljon a család sora.

Volt már olyan, hogy römizéssel döntöttük el, hogy nyáron hová menjünk nyaralni, de olyan is, mikor egy Uno kártyapartin múlt, hogy narancssárga lesz-e a nappali fala, vagy kék.

A römit anno én nyertem és Spanyolországba mentünk, ráadásul úgy időzítettem a nyaralást, hogy éppen lehetőségünk legyen beülni egy El Clasisco-ra is, viszont az Uno-ban a feleségem, Eszti kerekedett felül és a nappali évek óta narancssárga.

 

Legutóbb akkor kellett újra ehhez a módszerhez folyamodnunk, amikor úgy döntöttünk, hogy a megtakarított pénzünk egy részét a lakásra költjük és valamit fejleszteni fogunk, vagy felújítunk. Eszti egy új konyhára vágyott, modern gépekkel és vadonat új konyhabútorral, én azonban klímát szerettem volna szereltetni a nappaliba és a hálószobába, hogy nyaranta kellemesebb legyen az itthoni hőmérséklet.

 

Heteken át nem tudtuk eldönteni a vitát, ezért felajánlottam neki, hogy mit szólna hozzá, hogyha ismét a szerencsére bíznánk a lakás sorsát és játékkal döntsük el a dolgot. Eszti is belement, ezért két hete vasárnap délután megrendeztük az „Új konyha, vagy klíma” nagyszabású pókerbajnokságot a nappaliban, ahol végül bravúros játékkal Eszti lett a győztes.

 

Sajnos a játékot és a klímát és elbuktam, de a feleségem nagyon boldog attól, hogy szép, új konyhája lesz, nekem pedig megígérte, hogy ha legközelebb lesz majd némi fölös pénzünk, akkor a következő felújítási projekt a lakás légkondicionálása lesz.